A nancsingi esetet - feltehetően a novemberi pekingi hatalomátadás
közelsége miatt - továbbra is igen szűkös hivatalos tájékoztatás mellett
vizsgálják. A hatóságok a sajtóértesülések szerint egyértelműen kimutatták
egy helyi patkányméreg jelenlétét a szóban forgó gyorsételekben - a szer
ellen egyelőre nincs hatékony ellenanyag. Több száz embert kellett kórházba szállítani a mérgezés miatt, és most már a a
hatóságok is elismerték, hogy 49-en meg is haltak. A szerencsétlenül jártak
építőmunkások voltak, illetve egy középiskola tanulói, akik a szóban forgó
üzletben reggelire vettek szezámmagos kekszet, sült tésztát és sült
rizsgombócokat. A halálos áldozatok között két katona is van.
Hongkongi lapok szerint a hatóságok már letartóztatásokat is foganatosítottak az ügyben. Egy újság tudni véli, hogy a mérgezést az étterem vezetője és egy közeli rokona közötti nézeteltérés váltotta ki. Kínában időnként előfordulnak ételmérgezéses esetek, például azért, mert egyes vendéglátók a bevizsgált bolti helyett olcsóbb, de kétes minőségű sót használnak. Tavaly 146-an haltak meg és 15 ezren betegedtek meg ételmérgezés miatt, a fő okok között a patkányméreg, különböző vegyi anyagok és baktériumok tűntek fel.
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 150 m2 Szobák 4+1 db Vételár 139,99 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon