A nyomozás során kiderült, hogy az elkövetők - ittas állapotban, szóváltás után - előbb megverték a férfit, majd többször visszatértek a tett elkövetésének helyszínére a sértett további bántalmazására. Legutoljára azzal a szándékkal mentek vissza, hogy megölik. - A már eszméletlen férfi fejét rugdosva olyan súlyos sérüléseket okoztak, hogy a sértett a helyszínen életét vesztette - közölte az életvédelmi osztályvezető, hozzátéve, hogy az áldozattól nem vettek el semmiféle értéket. Az áldozat, és a két elkövető biztonsági őr volt, a harmadik gyanúsított fiatalkorú. A gyanúsítottakat a Budakörnyéki Bíróság hétfőn előzetes letartóztatásba helyezte.
Előzetesben a pilisi gyilkosság gyanúsítottjai
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a három férfit, akiket egy pilisi férfi meggyilkolásával gyanúsítanak - tájékoztatta az MTI-t kedden a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékese.
Derzsi Péter őrnagy, az életvédelmi osztály vezetője elmondta:
a három férfit a hét végén fogták el, és azzal gyanúsítják őket, hogy szeptember 13-án, Pilisen, előre kitervelt módon, aljas indokból megöltek egy 28 éves férfit.
- A pilisi illetőségű gyanúsítottak a kihallgatás során elismerték a bűncselekmény elkövetését - tette hozzá.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
10 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
8 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19