Patkányinvázió Beverly Hillsben

MTI
Az idei hőség és az aszály új probléma elé állította Kalifornia nyugati partvidékét: patkányinvázió zúdult a Beverly Hillsben élő előkelőségek luxusvilláira. Patkányok isznak az úszómedencék vizéből és rágcsálják a dísznövényeket, a hatóságok pedig tanácstalanok. "Feltehetően több a patkány Beverly Hillsben, mint az ember" - jelentette ki Ray Honda, Los Angeles-i egészségügyi felügyelő a The New York Times-nek.

Honda szerint a nyugati parton elterjedt patkányfajta, az úgynevezett "Rattus rattus", vagy "tetőpatkány" lényegesen különbözik a keleti parton honostól, az úgynevezett "norvég" vagy a városi patkánytól. A "tetőpatkány" kiválóan mászik és vegetáriánus, míg a városi patkány agresszívebb az élelem beszerzésekor és nem veti meg a húst sem. Közös jellemzője mindkét fajtának az ellenállóképesség és a gyors alkalmazkodás az új környezethez.

Los Angeles hatóságai a szokásos módon, méreg kihelyezésével küzdenek a patkányinvázió ellen. Egyes szakértők azonban más módszert ajánlanak: szerintük a gyorsan szaporodó patkánynépesség elleni harc egyetlen eredményes módja az lenne, ha sterilizált macskákat engednének a szabadba. Honda egészségügyi felügyelő viszont kételkedik benne, hogy Beverly Hills lakosai beletörődnének abba, hogy vadon élő macskák kóboroljanak utcáikon.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

12 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37