Őrizetbe vették a ladánybenei körzeti megbízottat

MTI
Befolyással üzérkedés bűntettének alapos gyanújával - őrizetbe vétele mellett - folytat eljárást a ladánybenei körzeti megbízott ellen a Bács-Kiskun Megyei Ügyészség Nyomozó Hivatala. A megyei főkapitány utasítására a kecskeméti rendőrkapitány azonnali hatállyal megszüntette a körzeti megbízott szolgálati viszonyát. Két kecskeméti férfit társtettesként szintén őrizetbe vettek az ügyben. Egy közös ismerősüktől 140 ezer forintot csaltak ki azzal az ürüggyel, hogy egyiküket csütörtökön este a ladánybenei körzeti megbízott előállította, és ennyit kér a szabadon engedéséért. Az ismerős kisegítette őket a kért összeggel, amelyből a rendőr 35 ezer forintot kapott, majd mindhárman autóba ültek és Kecskemétre indultak. Miután a rendőrök egy másik ügyben folytatott nyomozás kapcsán értesültek a korrupcióról, ellenőrzés alá vonták a gépkocsit, és előállították az elkövetőket, akiknél a 140 ezer forintot is megtalálták.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25