A dakari közlés szerint eddig mindössze 64 túlélőt sikerült kimenteni - a korábbi adatok 104 túlélőről szóltak -, s emellett csaknem 400 holttestet is megtaláltak. A mentőalakulatok szerint immár gyakorlatilag semmi esély arra, hogy túlélőket találjanak a tengerben, így nagyon valószínű, hogy a halálos áldozatok száma összesen 930 lehet. Az eredetileg 550 utas szállítására alkalmas Joola nevű komphajó csütörtök éjjel a nyugat-afrikai ország déli városából, Ziguinchorból az északi Dakar felé haladt, amikor a viharos időjárás miatt bekövetkezett a katasztrófa.
Ezer ember eltűnt a szenegáli kompszerencsétlenségben
A korábban közölteknél jóval több, csaknem ezer ember tűnt el a szenegáli kompszerencsétlenségben, amely a nyugat-afrikai Szenegál és Gambia partjai közelében történt még péntekre virradóra a viharos tengeren.
A szenegáli kormányfői hivatal vasárnap este közzé tett nyilatkozata értelmében összesen 1034 ember - az utasok és az 52 fős legénység - volt a hajón, vagyis 238-cal több a korábban ismert adatoknál. A Joola nevű kompon az előírások szerint maximum 550 ember tartózkodhatott volna.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.
szeptember 9., 14:30
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04