Nyolc halott, ötven sérült az ausztriai autópálya-balesetekben

MTI
Nyolc halott, ötven - köztük számos súlyos - sérült, 70 megrongálódott autó, milliós nagyságrendu anyagi kár - ez a végső mérlege annak a két tömeges balesetnek, amely a hétfő reggeli órákban történt Ausztriában, a Bécsből Salzburg felé vezeto A1-es autópályán, az úgynevezett Anger-hídnál egy hirtelen felszállt sűrű ködfal következtében.

Az alig két méteres látótávolságot engedő köd olyan hirtelen jött, hogy teljesen meglepte az autósokat. Az egyik tömeges karambol az autópályán történt, itt egy autós bennégett kocsijában, egy másik sérüléseibe halt bele a helyszínen. A másik baleset a pálya felett átvezető hídon következett be, itt hat ember vesztette életét. Sok autósnak még szerencséje volt, mert az újabb és újabb ütközések közötti másodpercekben ki tudott ugrani a kocsijából, és a palánk mögé tudott menekülni, így nem sérült meg.

A Vöröskereszt több mint 30 mentoautóval és mintegy száz fovel vonult ki a helyszínre. A mentoautók a súlyos sérülteket a suru ködbol az alig néhány kilométernyi távolságban, ragyogó napsütésben várakozó mentohelikopterekhez szállították.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04