Ötszáz örökbefogadott gyermek tűnt el

MTI
Közel ötszáz nevelőszülőkhöz került gyermek tűnt el Los Angelesben az örökbeadott 50 ezerből.A "sokkoló adat" rámutat a nevelőszülői program hiányosságaira - jelentették ki helyi politikusok. A helyi gyámhivatal szerint a gyermekek megszöktek, vagy hozzátartozóik rabolták el őket. A gyámhivatal a szociális gondozók túlterheltségére hivatkozik, de további intézkedéseket ígért az eltűnt gyerekek felkutatására. A hivatal hatvannégy, korábban eltűntnek hitt gyermeket talált meg eddig, nyolcukat azonban már csak holtan. A gyermekek némelyike bűncselekmény áldozata lett.
Floridában tavaly júliusban kényszerült hasonló beismerésre a helyi gyámhivatal, miután a helyi sajtó szalagcímekben számolt be egy nevelőszülőkhöz került kislány eltűnéséről. Rilya Wilson eltűnésére tizenöt hónap késéssel figyelt fel a vámhivatal, ennek elismerésekor további több mint ötszáz gyermek eltűnéséről is beszámoltak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32