Letartóztatta a dunkerque-i rendőrség azt a férfit, akit két rasszista indíttatású gyilkossággal vádolnak. Az ámokfutó férfi pénteken este fél kilenckor terepjárója volánja mögül először belelőtt a főként marokkói bevándorlók által látogatott Les Mouettes kávéház kirakatába, majd tüzet nyitott a presszóból kiözönlő, pánikba esett vendégekre, s három embert megsebesített. Több szemtanú hallotta, hogy a férfi az esztelen támadás előtt azt kiáltotta: Mindannyiótokat megöllek! Alig háromnegyed órával később ugyanez a férfi Dunkerque Grande-Synthe nevű elővárosában rálőtt a Narval kávéház előtt álldogáló fiatalok csoportjára, s egy 17 éves marokkói származású, francia állampolgárságú fiút halálosan megsebesített.
A szomszédja feljelentése alapján letartóztatott férfi egyelőre tagadja bűnösségét. A városi bíróság ügyésze szerint a támadás megállapíthatóan rasszista jellegű volt, a támadó részegen követte el a bűncselekményt. A férfi lakásában megtalálták a támadáshoz használt vadászfegyvereket, valamint a szemtanúk által leírt gépjárművet is.
Rasszista támadót tartóztatott le a francia rendőrség
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.
szeptember 9., 14:30
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32