A sajtóreferens elmondta: azért változott az elkövetett bűncselekmény megítélése, mert az ismeretlen tettesek olyan súlyos sebeket is ejtettek a sértetteken, amelyek akár nagyobb bajt is okozhattak volna. A vasárnap este történt bűncselekmény során a két símaszkos férfi otthonában támadta meg a családot. A fiatalembert és édesanyját többször is megsebezték, az asszonynak levágták az ujját. A sértettek kihallgatásuk során elmondták, hogy a férfiak a család idősebb fiát keresték, aki azonban nem tartózkodott otthon. A keresett férfi a rendőrséggel közölte: nincsenek haragosai. A rendőrség eddigi vizsgálata során még nem derült fény a bűncselekmény indítékára.
Símaszkos férfiak levágták egy nő ujját
Továbbra is nagy erőkkel nyomoznak a rendőrök a vasárnap esti brutális barcsi bűncselekmény egyelőre ismeretlen elkövetőinek kézre kerítésén; az elsődlegesen súlyos testi sértés elkövetésével gyanúsított két férfinak emberölés kísérletének bűntette miatt kell felelnie - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI érdeklődésére.
Gelencsér László tájékoztatása szerint a megkínzott 51 éves asszonyt és a vele élő 24 éves fiát jelenleg is kórházban ápolják, állapotuk stabil.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25