Román búzatolvajokat gázolt el a vontatóhajó a Dunán

MTI
Búzatolvajok csónakjával ütközött egy magyar vontatóhajó a Duna romániai szakaszán, Cernavoda kikötőjénél. A négy tolvaj közül hármat a magyar hajó személyzete kimentett a vízből, egy embernek azonban nyoma veszett - közölték kedden román hírforrások.

Az eset hétfő este történt, amikor a vontatóhajó a határellenőrzést elintézése után visszatért a lehorgonyzott uszályokhoz. A tolvajok az ellenőrzés idejét használták ki arra, hogy csónakjukkal megközelítsék a magyar uszályokat, amelyekről mintegy 2 tonnányi gabonát vittek el.

Az akció időzítésébe hiba csúszott: a menekülő csónak összeütközött a visszatérő vontatóval. A vizsgálatok elso eredménye szerint a magyar hajó semmiképpen nem tudta volna elkerülni az ütközést.

A vízbol kimentett három ember közül kettő ismét a Dunába ugrott, amikor a magyar hajó parancsnoka a kikötői hatóságokat a történtekről tájékoztatta és azt is közölte, hogy ismeretlen személyek felvágták az uszályok rakterét lefedő ponyvát. A két személyt a román kikötői hatóságok halászták ki a folyóból.

Az eltűnt személy utáni kutatást a román hatóságok az éjjel abbahagyták. Kedden reggel a rokonok közül többen feljutottak a magyar hajóra és rátámadtak a magyar kapitányra.

Selim Ismail, a cernavodai kikötő kapitánya elmondta a román sajtónak, hogy a Dunának ezen a szakaszán nyüzsögnek a tolvajok, akik az ócskavastól kezdve a búzáig mindent lopnak a határellenorzésre várakozó román és külföldi uszályokról.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37