Elfogták a barcsi csonkolókat

Elfogták azt a három 20 év körüli férfit, akik a gyanú szerint múlt héten megkínoztak és megcsonkítottak egy asszonyt és a vele otthon lévő 24 éves fiát Barcson. A símaszkos támadók az asszonynak egy bozótvágó késsel levágták egyik ujját, míg a fiát egy vipera ólmosbottal bántalmazták súlyosan. A rendőrség rövidesen kiderítette, hogy a támadás tulajdonképpeni célpontja az idősebb fiú volt, aki akkor nem tartózkodott otthon. A támadást megelőző napon az idősebb férfi a csokonyavisontai diszkóban súlyosan bántalmazott két fiatalembert, akiktől a szórakozóhely felügyeletét akarta átvenni. Haragosai ezt megtorolni indultak Barcsra. A támadást alaposan megtervezték és alibit is gyártottak maguknak, ezt azonban megcáfolta a nyomozás. A három fiatalembert emberölés kísérlete és maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés miatt előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Az ügyben ugyanakkor eljárást indítottak az idősebb testvér ellen is súlyos testi sértés miatt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32