Jézus neve a csontház falán

MTI
Első századi feliratot találtak Jeruzsálemben, egy osszárium (megszüntetett sírokból származó csontok gyűjtőhelye) kövébe vésve, és ez az első történelmi utalások egyike lehet Jézus Krisztus létezésére - adta hírül kedden a Biblical Archeology Review amerikai szaklap. A csontház egyik oldalára arámi - a héberhez közeli - nyelven vésték fel a "Jakab, József fia, Jézus testvére" feliratot. A szóban forgó írástípust csak a Krisztus után 10 és 70 közötti időszakban használták, és laboratóriumban igazolták, hogy a felirat valódi - írja a tudományos cikk szerzője, André Lemaire párizsi professzor. Az osszárium időszámításunk szerint 63-ból származik. Jóllehet a Jakab, József és Jézus zsidó nevek igen gyakoriak voltak a korabeli Jeruzsálemben, a három név egyidejű szerepeltetése egy sírfeliraton ritka, és azt sugallja, hogy ismert személyiségekről van szó, azaz Szent Jakabról és Názáreti Jézusról. Jézus keresztre feszítését, illetve feltámadását követően Jakab a jeruzsálemi zsidó-keresztény ősegyház feje volt, és a Bibliában többször Jézus testvéreként említik.

Lemaire e leletből levont következtetéseinek mindazonáltal máris akadnak kétlői. Egy jeruzsálemi bibliaszakértő, Jean-Michel Tarragon az AFP hírügynökségnek úgy nyilatkozott: kétséges, hogy Jézus családja abban az időben már ilyen szintű ismertséget ért el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04