Vaddisznók keltettek riadalmat a fővárosban
Négy vaddisznó keltett kisebb
riadalmat Budapesten kedden hajnalban, az állatok éjfél után nem sokkal a
Duna partján a Budai Vár felé haladtak, majd a XI. kerületben is látni
vélték őket - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Rendőr-főkapitányság
sajtóügyeletese.
Elmondta: a vaddisznókat nem sikerült befogni, s egyelőre azt sem tudják,
hogy az erdei állatok miként kerülhettek a főváros központjába.
A sajtóügyeletes közlése szerint az állatkertből nem hiányzik egyetlen
vaddisznó sem.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.
szeptember 9., 14:30
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32