Orodán Sándor, a Határőrség szóvivője elmondta: az orosz férfi cellatársai napokkal a haláleset előtt jelezték, hogy nem eszik, majd ő maga is írásban bejelentette, hogy éhségsztrájkba kezdett. Egyelőre nem tudni, hogy miért kezdett akcióba. A szóvivő hozzátette: az éhségsztrájkoló szigorú orvosi ellenőrzés alatt állt, az orvosok naponta kétszer is megvizsgálták. A férfi múlt hét szerdán rosszullétre panaszkodott, ezért a kiskunhalasi kórházba szállították, de már nem tudtak rajta segíteni. Halálának pontos okát csak a boncolás után lehet majd tudni.
Szívrohamban vesztette életét az éhségsztrájkoló
Feltehetően szívrohamban halt meg az éhségsztrájkot folytató orosz határsértő, akit október elején vettek őrizetbe Kiskunhalason. Az ötven év körüli férfit a zöldhatáron fogták el, ezt követően került a Bács-Kiskun megyei kisváros határőrségének idegenrendészeti fogdájába. Az október közepén történt halálesetről a Határőrség Országos Parancsnoksága eddig azért nem számolt be, mert a férfi nem a fogdában vesztette életét.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
7 órája
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19