A rendőrség elsősorban könyvszakértők bevonásával vizsgálja az ügyet. A közkereseti társaság tagjait és a színház alkalmazottait tanúként hallgatják meg.
Számlacsalás a színházban
A kaposvári Csiky Gegely Színházban történt könyvelési csalás alapos gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen elkövető ellen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vass Ferenc sajtóreferens az MTI érdeklődésére kedden elmondta, hogy a feljelentést a társulat igazgatója, Babarczy László tette meg.
A szakértői vélemények elkészülte előtt - ez egyébként három-négy hónapot vesz igénybe - ennél többet nem mondhat az ügyről.
Az MTI értesülése szerint a törvénytelen kifizetésekre, amely akár tízmillió forint nagyságrendű is lehet, egy belső ellenőrzés nyomán derült fény. A színház mintegy 100 dolgozójának túlóradíjait négy éve egy be nem jegyzett, fiktív közkereseti társaság fizette ki.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
3 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
47 perce
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58