Lebuktak a ruhacsempészek

MTI
Mintegy 15 millió forint értékű csempészett gyermekruhát foglaltak le pénzügyőrök kedden éjszaka Budapesten, egy raktárban - tájékoztatta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szóvivője az MTI-t szerdán közleményben. Egy VIII. kerületi raktárban tartott ellenőrzés során egy konténert szállító teherautót vizsgáltak át tételesen a vámosok, és abban 1.488 db gyermek téli ruha-együttest találtak. Az eddigi felderítési adatok és az előzetes szakértői vélemény szerint a ruhák vámellenőrzés megkerülésével kerültek az országba, illetve azokat egy kínai kereskedő a védjegytulajdonos engedélye nélkül próbálta meg forgalmazni. A pénzügyőrök a gyermekruhákat lefoglalták, majd ismeretlen elkövető ellen eljárást indítottak csempészet bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt, a kínai állampolgárságú elkövető ellen pedig szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt, áll a közleményben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37