Az óceán fölött állt le a Concorde motorja

MTI
2002.11.06. 06:39
Az Atlanti-óceán felett meghibásodott az egyik motor az Aire France francia légitársaság Concorde típusú repülőgépén, amely New Yorkból Párizsba tartott. A pilóta kénytelen volt lejjebb ereszkedni és a hangsebesség alá csökkenteni a repülő sebességet, komoly pánikot kiváltva ezzel a 67 utas között. A Concorde végül másfél órás késéssel ugyan, de problémamentesen landolt a Charles de Gaulle repülőtéren. Az Air France 001-es járatával még hétfőn történt ez az eset, de a légitársaság és az utasok csak kedden számoltak be róla.

Az Air France egyik szóvivője elmondta, hogy a motor előtti egyik, a meghajtáshoz szükséges levegőt a turbina felé terelő borda tört el. Emiatt túl sok levegő áramlott be, és ez vibrálást váltott ki. A pilóta ezért úgy döntött, hogy leállítja ezt a motort, és a maradék hárommal teszi meg a Párizsig hátralévő utat. Szakértők szerint a Concorde akár két hajtóművel is repülhet. Valamivel több mint két éve, 2000. július 25-én zuhant le az Air France egyik Concorde-ja. A luxusrepülő történetének első és eddig utolsó katasztrófája nyomán 2001 novemberéig egyáltalán nem üzemeltette Concorde-jait sem az Air France, sem a British Airways.