Lövöldözőt fogtak Budapesten

MTI
Több emberen elkövetett emberölési kísérlet bűntette alapos gyanúja miatt őrizetbe vettek és eljárást indítottak egy 17 éves fiatalember ellen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton.

A Vizsgálati Főosztály Élet-és Ifjúságvédelmi Osztály Ifjúságvédelmi Alosztályának adatai szerint a gyanúsított 2002. november 8-án 17 óra körül a Budapest XV. kerületi Páskomliget utcában szóváltásba keveredett egy több fős társasággal. Dulakodtak, majd a fiatalember a már menekülő társaság irányába több lövést adott le, amelyek nyomán senki sem sérült meg.

A BRFK XV. Kerületi Rendőrkapitánysága helyszín közelében tartózkodó járőre észlelte a bűncselekményt és intézkedett. A gyanúsított, miután meglátta a közeledő rendőrt, a fegyvert egy autó alá dobta, és kést rántott.

Az intézkedő rendőr a fiatalembert lefegyverezte és elfogta. Ruházatának átvizsgálása során az elkövetőnél két kést, és egy boxert találtak.

A bizottság a lefolytatott helyszíni szemle során megtalálta és lefoglalta az elkövető által használt, majd eldobott fegyvert, amely az elsődleges szakértői vélemény szerint lőfegyvernek minősül.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított a lőfegyverre érvényes hatósági engedéllyel nem rendelkezik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

1 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04