Kerékpáros nőt gázolt a cserbenhagyó

MTI
Segítségnyújtás nélkül távozott a baleset helyszínéről annak a gépjárműnek a vezetője, amely szerdán a késő délutáni órákban Sárvár-Hegyközségben vélhetően elütött egy kerékpáros nőt - tájékoztatta az MTI-t Szalai Ferenc százados, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Közlése szerint a 62 éves sárvári illetőségű nő a baleset helyszínén életét veszítette. - A rendőrség már arról kapott bejelentést, hogy egy női holttest fekszik a 84-es főúton Sárvár hegyközségi részén - mondta. A szakértői vizsgálatok fogják megállapítani, hogy a balesetet szenvedett hölgy azért került-e az úttestre, mert elütötték, esetleg rosszul lett és áthaladtak rajta. A rendőrség keres egy mikrobuszt, amelyet a baleset idején szemtanúk a környéken láttak, és amelynek esetleg köze lehet a balesethez.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04