Soros 2,2 millió eurós pénzbüntetést is kaphat

MTI
2,2 millió euróig terjedő pénzbüntetés kiszabását indítványozta csütörtökön az ügyész a "bennfentes kereskedelem" bűntettével gyanúsított Soros György magyar származású amerikai és Samir Traboulsi libanonbi üzletember, valamint a francia Jean-Charles Naouri volt gazdasági minisztériumi kabinetfőnök ellen folyó párizsi perben.

Az ügyész szerint a három vádlott 1988 júliusa és szeptembere között Pierre Beregovoy akkor gazdasági miniszter egyik kabinetfőnökétől származó titkos információ alapján részt vett az egy évvel korábban reprivatizált Société Générale (SG) bank ellen indított "tőzsdei támadásban", s ezzel milliós nagyságrendű jogtalan haszonhoz jutottak. Sorost és Traboulsit "bennfentes kereskedelemmel", Naourit a szóban forgó bűncselekménnyel kapcsolatos információk eltitkolásával vádolják.

Mindhárom érintett tagadta a terhére rótt bűncselekményt. Soros azzal védekezett, hogy a bank részvényeinek többségét felvásárló befektetési társaság vezetője, George Pébereau valóban felkérte, hogy vegyen részt a pénzügyi offenzívában. Ám miután felismerte, hogy politikai természetű ügyről van szó, amelyet az új szocialista kormány vezényel a színfalak mögül, elállt eredeti tervétől. Korábbi szándéka dacára mindössze 2,2 millió dollárért vett részvényeket. A közvádló szerint Sorosnak ezt az összeget kell megtérítenie.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25