Vád alatt az AIDS-szel fenyegetőző kaposvári vállalkozó

Elkészült a vádirat annak a kaposvári vállalkozónak az ügyében, akit tavaly ősszel látványos akció keretében fogtak el az ORFK kommandósai. A 37 éves férfit súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással vádolják. A vád szerint 1 millió forintot adott kölcsön egy kaposvári férfinak, aki visszafizette adóságát. A vádlott ennek ellenére 3 millió 600 ezer forintot követelt rajta, egy kaposvári mélygarázsba hívta, és megfenyegette. Korábban azzal fenyegette a férfit, hogy annak gyermekét egy AIDS-vírust tartalmazó ampullával fertőzi meg. A Kaposvári városi Ügyészség továbbá azzal vádolja a vállalkozót, hogy szintén egy kölcsöntartozás fejében hetente120-150 ezer forintot követelt egy hölgytől. A nő öt alkalommal fizetett, mert a vádlott megfenyegette, hogy összetöri balatonszéplaki éttermét, illetve ukránokkal kivégezteti.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04