Nádas gyulladt meg Balatonbogláron

MTI
Többórás megfeszített munkával este 8 óra után sikerült körbehatárolni a Balatonboglár külterületén szombat délután kigyulladt nádast és ezzel megfékezni a tüzet. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletétől kapott tájékoztatás szerint mintegy 50-60 hektáron égett a nádas, és lakóházakat is fenyegetett. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, négy tűzoltóság szakemberei vettek részt az oltásban. A tűzoltók munkáját nehezítette a viharos erejű szél, de időben körbe tudták szántani a veszélyeztetett területet, és így megszűnt a lakóházakat is fenyegető veszély. Mivel a meglehetősen nagy területen még foltokban izzik a nádas, ezért éjszakára megfigyelők maradnak a helyszínen, hogy egy esetleges újbóli fellángolásnak elejét vegyék. A tűz keletkezési okát szakértők bevonásával vizsgálják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04