Németországban az év állata a farkas

MTI
Németországban a farkast (Canis lupus) választották a 2003-as év állatává - közölte hétfőn Bonnban a német vadállomány védelmét felvállaló társaság. A farkas az EU-jog értelmében védett állat, s visszatért Németországba: Szászországban, a Muskaui Pusztán éldegél egy kis falka. Két évvel ezelőtt telepítettek hat állatot a pusztára, amely egyben katonai gyakorlóterep, de a farkasokat nem zavarja az időnkénti harci zaj. Annyira nem, hogy tavaly és az idén is szaporodott az állomány. A farkasok főleg beteg, gyenge, vagy öreg vadakkal táplálkoznak, de a gyümölcsöt sem vetik meg, az embert széttépő farkasok a mesék világába tartoznak. Közép-Európában az elmúlt ötven évben nem fordult elő, hogy farkas embert tépett volna szét - állítja a bonni társaság. A farkas a gímszarvast váltotta fel az év állataként Németországban, ahol az év madarát és növényét is megválasztják. A szászokat nem zavarja a falka, s attól sem kell tartaniuk, hogy a farkasok elhagyják a pusztát: az ország egyéb területeire jellemző sűrű közlekedési hálózat miatt ez nem valószínű.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04