Az egyik utas, a tampai illetőségű Steve Graf, aki feleségével együtt a hajón akarta megünnepelni házasságkötése 20. évfordulóját, így számolt be a történtekről: "Kilenc órán át egyfolytában hánytam és úgy éreztem magam, mintha teherautó ment volna át rajtam". Tünetei hat napon át tartottak. A tömeges megbetegedést okozó vírus vízzel és élelmiszerekkel, valamint a már fertőződött emberekkel való érintkezés útján terjed - írja a dpa. Az egyelőre nem ismeretes, hogy miként jutott a vírus a luxushajóra.
Tömeges vírusfertőzés egy amerikai luxushajón
Több száz utasának vírusos megbetegedése miatt megszakította útját az Amsterdam amerikai luxus óceánjáró és tíz napra lehorgonyzott egy floridai kikötőben, ahol fertőtlenítik. Mint a Holland America Line közölte, törölték a hajó következő útját. A Miami Herald értesülései szerint az előző utakon több mint hatszáz utas fertőződött meg a súlyos gyomor- és bélbántalmakat okozó vírussal.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.
szeptember 9., 14:30
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32