Rendőröket jutalmazott a posta

MTI
2002.11.28. 12:07
A Magyar Posta Rt. biztonsági igazgatója pénzjutalmat adott át a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság három rendőrének, akik lelepleztek egy postahivatalokat fosztogató, négy tagú kasszafúró bandát. A bandavezért - nem jogerősen - négy év, társait pedig három, illetve két-két év szabadságvesztésre ítélte a Hatvani Városi Bíróság.

Szemerszki János alezredes a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának vezetője elmondta, a betöréssorozat 2000. december 6-án kezdődött, amikor ismeretlen tettesek feltörték Ecséd község postahivatalának széfjét, amelyből 2,7 millió forintot vittek el. 2001 júniusáig további hét kispostát, illetve egy takarékszövetkezeti fiókot fosztottak ki hasonló módszerrel. A kilenc bűncselekmény alkalmával összesen 12 millió forintot zsákmányoltak az elkövetők.