Rablást hazudott a kamionos

MTI
Sikkasztás, hatóság félrevezetése és hamis tanúzás alapos gyanújával szerdán őrizetbe vette a rendőrség azt az érdi sofőrt, aki előzőleg rablásról tett hamis bejelentést a Kecskeméti Rendőrkapitányságon - tájékoztatta szerdán az MTI-t Hortobágyi István őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Elmondta: a 28 éves férfi hétfőn hajnalban bejelentést tett az ügyeleten, hogy ismeretlenek leütötték Városföld közelében és eltulajdonították az általa vezetett kamiont rakománnyal együtt 20 millió forint értékben. A Bács megyei rendőrök a helyszíni szemlét követő kihallgatás során gyanúsnak találták a férfi viselkedését, sérülése nem volt olyan mértékű, hogy az eszméletvesztéssel járhatott volna, ruházatán sem találták nyomát annak, hogy a sárban feküdt volna.

Ezt követően adatgyűjtésbe kezdtek a nyomozók, s az információk szerint a férfit lopások miatt már több, korábbi munkáltatója menesztette. A Bács megyei rendőrség megkeresésére a nyomozók szerdán este fogták el a férfit Érden, ellene őrizetbe vétel mellett vizsgálat indult, az eltulajdonított kamionra Kecskeméten találtak rá.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19