Öt nő meggyilkolásával gyanúsítja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság azt a balástyai férfit, aki az emberöléseket korábban magára vállalta; a nyomozást a rendőrség lezárta, az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek. A férfi által megjelölt helyeken elásva megtalálták az eltűnés miatt keresett négy áldozatot, az ötödik nő holtteste pedig a vasúti síneken volt. Pigniczki József megyei főügyész-helyettes az MTI-nek elmondta, hogy a Csongrád Megyei Főügyészségen megkezdődött a nyomozati iratok feldolgozása.
A 34 éves balástyai férfi március óta előzetes letartóztatásban van. A kihallgatásokkor beismerte három balástyai és egy kisteleki nő, valamint egy prostituált meggyilkolását. Beszélt egy hatodik áldozatról is, akinek holtteste nem került elő az általa megjelölt bányatóból. A 34 éves férfi mindeddig nem adott magyarázatot tettére, beismerő vallomásait pedig szeptemberben visszavonta.
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 98 m2 Szobák 1+3 db Vételár 79,99 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Szegedi út 53.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon