Negyvenegy év börtön az alföldi bankrabló bandának.

Összesen negyvennégy évi börtön, illetve fegyházbüntetésre ítélte pénteken a kunszentmiklósi bíróság a Bács- Kiskun, Csongrád és Szolnok megyében tevékenykedő négyfős bankrabló bandát. A rablók 2000. júliusának végén csaknem hárommillió forintot vittek el egy pisztoly alakú öngyújtó segítségével a Szentkirályi Takarékszövetkezetből. Szintén a számlájukra írható egy kiskunhalasi söröző és a zsanai takarékpénztár, a devecseri OTP és a nagymágocsi, valamint a csépai takarékszövetkezetek kirablása is. Ezekről a helyekről összesen több mint tizenötmillió forintot raboltak el. A bandát tavaly májusban fogták el, majd őrizetbe vették azt a férfit is, aki a rablássorozat vége felé két valódi géppisztolyt és kézigránátot is szerzett nekik. Ő egyébként ötödikként a péntek délelőtti ítélethirdetéskor három éves börtönbüntetést kapott. Az ítéletek nem jogerősek, mivel valamennyi vádlott fellebbezett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25