Gázrobbanás Nyizsnij Novgorodnál

MTI
Csőtörés miatt robbanás történt kedd hajnalban az orosz Perm-Gorkij-1 gerinc-gázvezetéken Nyizsnij Novgorod közelében: személyi sérülés nem történt, s a lángokat mintegy nyolc óra alatt sikerült eloltani. Orosz szakértők egyértelműen azt közölték, hogy az 580 milliméteres - még 1960-ban épült - csővezeték szivárgása miatt következett be a robbanás, helyi idő szerint kedden, hajnali egy óra tájban. A robbanás és a tűzvész következtében húsz méter átmérőjű, öt méter mély kráter keletkezett. A csővezeték egyes darabjait tucatnyi méterre repítette a detonáció, amely szerencsére lakott településektől két kilométerre, nyílt terepen történt, így komolyabb károkat és személyi sérüléseket nem okozott. A megrongálódott szakasznál elzárták a vezetéket, s a metán hamarosan kiégett. Egyelore nem ismeretes, mi okozta a csőtörést a Moszkvától mintegy négyszáz kilométerre keletre lévő gázvezetékszakaszon. Az érintett fogyasztókat kerülő vezetékeken keresztül látják el gázzal.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31