Tíz hónap múlva tárgyalják a washingtoni rém ügyét
Pontosan tíz hónap múlva, 2003. október 14-én kezdodik a sorozatgyilkossággal vádolt washingtoni rém, John Allen Muhammad bírósági tárgyalása.
Erről döntött csütörtökön egy virginiai bíró, aki ugyanakkor elrendelte azt is, hogy kamerákat ne engedjenek be a tárgyalóterembe, azaz egyetlen televíziós állomás sem közvetítheti majd az eljárást.
A 41 éves John Allen Muhammadot és fogadott fiát, a 17 éves Lee Boyd Malvót október közepén tartóztatták le, azzal gyanúsítva őket, hogy október 2. és október 24. között Washington, Maryland és Virginia államokban tíz embert lőttek agyon, hármat pedig megsebesítettek. Az áldozatok 13 és 72 év közöttiek voltak, s minden esetben egyetlen golyó végzett velük.
John Allen Muhammad a Virginia állambeli Manassasban áll bíróság elé többrendbeli gyilkosság és terrorizmus elkövetésének vádjával.
Washingtontól és Marylandtől eltérően Virginiában érvényben van a halálbüntetés, sőt a virginiai törvényeknek megfelelően halálbüntetéssel sújthatók azok is, akik a bűntett elkövetésének idején még kiskorúak voltak. Ez vonatkozik a tettestárs Lee Boyd Malvóra, akit azzal vádolnak, hogy a gyilkosságsorozatból legalább egyet o követett el. Mindazonáltal Malvo perének kezdetét még nem tűzték ki.
Muhammad bírósági tárgyalása mintegy két hónapig tarthat.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
12 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Kultúr
Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.
szeptember 12., 06:37