Szenes Andrea a bíróság közbenjárását kérte

MTI
A Fővárosi Bíróság (FB) hívja fel a Magyar Televízió Rt. figyelmét arra, hogy a korábban menesztett alelnök munkajogi perének lezárulásáig egykori munkakörére vonatkozó szervezeti átalakítást ne hajtson végre - kérte szerdán kelt beadványában az FB-t Szenes Andrea. Az MTI-hez is eljuttatott beadványában arra is emlékeztetett, hogy a másodfokú bíróság november 19-i tárgyalásán halasztó döntést hozott.

Szenes Andrea, a Magyar Televízió egykori, műsorokért felelős alelnöke ez év június 11-én első fokon pert nyert a közmédium ellen. Az elsőfokú tárgyaláson Szenes Andrea kérte a köztévé archívumának vezetőjét: tegye lehetővé, hogy az általa vezetett gyűjteményben kutatás folyjon a Millenáris Kht. számára, amelynek eredményeként a Millenáris Parkban bemutatott, az MTV által későbbi időpontban műsorra tűzött programok készülnének. Szenes Andrea felperesi érvelése szerint nem lépte túl az ügyben hatáskörét, hiszen nem kötött szerződést, mivel az a televízió elnökének a joga lett volna.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25