Továbbra is lángokban áll a belgrádi szálloda

MTI
Kilencórás küzdelem után sem sikerült eloltani a tüzet a belgrádi Metropol szállodában, amelynek a felső emeletei délelőtt tíz óra körül kaptak lángra. A tűzoltók útját állták a lángoknak, de az épület felső két szintje és a tetőtérben található helyiségek továbbra is égnek. Várhatóan egész éjszaka folytatódik a mentés. A lángokkal szembeni sikertelen harcnak elsősorban az az oka, hogy a tűzoltók nehezen tudnak hozzáférni az épület legtetején lévő tűzgócokhoz: csak a tetőszerkezeten át tudták csak megközelíteni a lángban álló épületrészeket. Gondot jelent az is, hogy a tűzoltók felszerelése elavult, nincs elegendő tűzoltóautó sem.

Az egyik tűzoltó égési sérüléseket szenvedett. Félő, hogy az épület egyes részei leomlanak, ezért a tűzoltók élete fokozott veszélynek van kitéve. Belgrád fővárosában, a Forradalom sugárúton található első osztályú szálloda vendégeit és személyzetét idejekorán kimentették az épületből, az első tűzoltókocsik a riasztás után négy perccel érkeztek a helyszínre. Egyelőre nem tudni a tűz okát, arra gyanakszanak, hogy elektromos zárlat keletkezhetett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04