Hajléktalanok karácsonya
Az ünnepek alatt naponta több ezer adag meleg étellel, ajándékcsomagokkal várják a rászorulókat a fővárosban tevékenykedő karitatív és civil szervezetek, önkormányzatok. A Fővárosi Önkormányzat jóvoltából hagyományosan a Petőfi Csarnok mellett juthatnak meleg ételhez a rászorulók. Kedden, szerdán és csütörtökön 11 és 14 óra között összesen 7000 adag ebédet - bablevest, virslit, pozsonyi kiflit és kenyeret - osztanak ki. A Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezetének ingyenkonyháin - a VIII. kerületi Homok utcában, a VII. kerületi Damjanich utcában és a X. kerületi Bihari úton - az ünnepek alatt naponta 1000 rászorulónak adnak meleg ételt. A humanitárius szervezet budapesti nappali melegedőiben mindhárom napon lesz ajándékosztás és ünnepi ebéd a hajléktalanok számára. Budapest V. kerületében a karácsonyi ünnepek mindhárom napján meleg ételt osztanak a rászorulóknak lezárt ételhordókban a polgármesteri hivatalban 12 és 14 óra között. Az Üdvhadsereg kedden 16 órától meleg vacsorával várja a szegényeket és a fedél nélkülieket VI. kerületi Bajnok utcai intézményében, pénteken 18.30-tól pedig a Moszkva téri metróbejáratnál is tart ételosztást. A Bokor Hazai Rászorulók Alapítvány kedden, szerdán és csütörtökön a VIII. kerületi Baross téren 500 adag meleg, húsos egytálétellel várja a szegényeket a déli órákban. Az Árpádházi Szent Margit Szeretetszolgálat Alapítvány kedden délelőtt 2000 adag babgulyást és halászlét oszt ki a rászorulók között Kőbányán, a teherpályaudvaron, a vagonszállónál.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25