Árpád
-2 °C
3 °C

Iránban szüneteltetik a megkövezést

MTI
2002.12.26. 14:55
Iránban eltörölték vagy legalábbis egy időre szüneteltetik a megkövezés általi kivégzést - áll egy csütörtöki iráni lapjelentésben. A Bahar című lap jelentette kormányzati és parlamenti forrásokra hivatkozva, hogy Mahmud Hasemi Sahrudi ajatollah, a legfelsőbb bíróság vezetője utasította az ország bíráit: ne alkalmazzák ítélkezésükben a megkövezés büntetését. Nem derül ki egyértelműen a jelentésből, hogy végleges döntésről, vagy csupán szüneteltetésről van-e szó. Ez az intézkedés a lap jelentését ismertető Reuters hírügynökség szerint gesztus az Európai Unió felé. Teherán nagy jelentőségu kereskedelmi egyezményt szeretne kötni az EU-val, amely azonban ennek feltételeként elvárja Irántól az emberi jogokat kirívóan sértő büntetési formák eltörlését. Az 1979-es iszlám forradalom óta érvényben levő iszlám törvények értelmében rendszerint megkövezéssel büntették eddig az ázsiai országban a házasságtörést. E kivégzés úgy zajlott le az eddigiekben, hogy a férfi elítéltet derékig, a nőt hónaljáig földbe ásták. A szabadon maradt testrészeket addig hajigálták kövekkel, amíg az elítélt meg nem halt. Még azt is szabályozta a törvény, mekkorák legyenek a kövek. Elég nagynak kellett lenniük ahhoz, hogy sérüléseket okozzanak, de nem lehettek akkorák, hogy egy vagy két csapás végezzen az elítélttel. Furcsa utolsó esélyt adott a törvény a derékig, illetve hónaljig földbe ásott elítéltnek: ha a kövezés ideje alatt képesek voltak kikecmeregni a földből, mentesülhettek a büntetéstől.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?