Négyszázezres játékautót loptak

2003.03.06. 17:10
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki egy játékautót lopott el egy debreceni ház udvaráról - értesült a HavariaPress. Szerdán késő este két férfi mászott be az egyik Simonyi utcai családi ház udvarára, ahonnan egy mintegy 400 ezer forint értékű, kétszemélyes játékautót vittek magukkal. Munkálkodásukat azonban megzavarta az egyik szomszéd, aki észrevette, és kergetni kezdte a betolakodókat. Az elkövetők ekkor zsákmányukkal a Bem tér felé kezdtek szaladni. Hogy könnyebben menekülhessenek, a téren ott hagyták a kisautót.

A szomszédok azonban értesítették a rendőrséget, így kevéssel az eset után a közelben sikerült elfogni az egyik tolvajt. A 28 éves debreceni férfit őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének alapos gyanúja miatt. A férfi egyébként nem ismeretlen a rendőrség előtt, bűnlajstromán már több bűncselekmény - lopás, rablás és súlyos testi sértés kísérlete - is szerepel. Ezek elkövetése miatt már letöltendő szabadságvesztésre is ítélték.