Nincs meg a kényszerleszállásért felelős szerelő

2003.04.17. 12:48
Újabb harminc tanú meghallgatását tervezik a rendőrök abban az ügyben, amelyben szerelői mulasztás miatt tavaly ősszel kényszerleszállásra kényszerült egy Boeing 767-es Malév-gép Ferihegyen. Így továbbra sem lehet tudni, ki volt az a vétkes szerelő, aki gondatlanságból elfelejtett visszazárni egy szerelőnyílást a gép egyik hajtóművén. Mint ismert, tavaly november 17-én a Malév New Yorkba tartó járata olajszivárgás miatt Esztergomtól visszafordulásra kényszerült. A pilóta ugyanis felszállás után vette észre, hogy az egyik hajtóműből szivárog az olaj. A hajtóművet ezért menet közben le kellett álltani, és a géppel vissza kellett térni Ferihegyre. Úgy tudni, az eddig meghallgatott szerelők mindegyike igazolni tudta, hogy nem az ő hatásköre volt a kérdéses fedél rögzítése. A rendőrség most azt reméli, hogy az újabb tanúk meghallgatása révén fény derülhet a valódi felelős kilétére.