Tiltakozás a Jókai téri fák kivágása ellen

MTI
2003.05.10. 23:26
A terézvárosi önkormányzat nem vágatja ki az összes Jókai téri fát a közterület alá tervezett mélygarázs építése miatt, közölte Verók István polgármester arra reagálva, hogy szombaton a Stop Alapítvány és a Védegylet Egyesület tiltakozó demonstrációt tartott a helyszínen.

Kajner Péter, a Védegylet Jövő Nemzedékek Képviseletének titkára elmondta: a terézvárosi önkormányzat mélygarázst szeretne építtetni a Jókai tér alá, ehhez pedig az összes fát ki fogják vágni, ráadásul a négyméteres kürtőkből naponta másfél tonna rákkeltő és súlyos légúti megbetegedést okozó szennyező anyag kerül majd a tér levegőjébe.

A VI. kerület vezetője az MTI-nek azt mondta: a helyhatóság célja a Jókai téren éppen a forgalom csökkentése, és ezt a környéken parkolót kereső autók föld alá terelésével kívánják elérni. Közlése szerint a hat évvel korábban született mélygarázs-építési elképzelés szerint a térről kitiltják a gépkocsiforgalmat és parkosítják a területet.

Verók István emlékeztetett arra, hogy az ÁNTSZ szerint a tér jelenlegi állapotában emberi tevékenységre alkalmatlan. Szavai szerint a Jókai tér átalakítását indokolja az is, hogy a korábban ott működött benzinkút felszámolása után nem tisztították meg a szennyezett földet.

A polgármester elmondta: a tervezett beruházás építési engedélyi kérelme a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Hatóság előtt van. Jelezte: ha a hatóságtól az év végéig nem kapják meg az engedélyt, akkor a mélygarázs-beruházás nélkül kezdik meg a közterület rendezését.

Verók István szerint ha a Jókai téren a beruházás miatt mégis sor kerülne fakivágásra, akkor az önkormányzat minden kivágott fa helyet két másikat ültettet.

A kerületi polgármester ígérete szerint ugyanez a "duplázó elv" érvényesül a Hunyadi téri tervezett mélygarázs és piaccsarnok esetében is, míg a tiltakozók által említett másik közterületen, a Nagymező utcában egyáltalán nem terveznek fakivágást.