Tizennyolc halott egy texasi pótkocsiban

MTI
2003.05.14. 20:50
Összesen tizenhét holttestre bukkantak az amerikai hatóságok egy teherautó pótkocsijában és annak közelében szerdán Texas állam déli részén, Victoriában; egy további személy a kórházba szállítást követően halt meg.

A halottakra azt követően leltek rá a hatóságok, hogy értesítést kaptak: egy teherautó-parkolóban egy pótkocsiból dulakodás zaja szűrodik ki. Tizenhárom halottat találtak a megjelölt helyen, további négy személy pedig a közelben a földön feküdt. A hatóságok tudomása szerint a pótkocsiból többen kiszöktek, és egy erdős területen elbújtak. Közülük tizenkilenc személyt sikerült begyűjteni. Jelenleg orvosi felügyelet alatt állnak, vizet és élelmet kaptak.

A helyi kórház szóvivője elmondta, hogy csaknem hatvanan tartózkodtak a pótkocsiban, amelyben alig vagy egyáltalán nem volt levegő. A kórházban hat személyt kezelnek, egyikük állapota válságos.

A teherautó-parkoló 370 kilométerre fekszik a mexikói határtól. A sofőr, akit nem találtak meg, lekapcsolta járművérol a pótkocsit, és a helyszínen hagyta.

Az AP tudósításában emlékeztetett rá: számos esetben fordult már elo, hogy lezárt konténekrekben titkon az országba becsempészett bevándorlók megfulladtak. Tavaly októberben 11 bevándorló oszlásnak induló holtestére bukkantak egy gabonaszállítóban.