A főút közepén hagyta ikerlányait

MTI
2003.05.28. 06:12
Letartóztatási parancsot adott ki az texasi rendőrség egy amerikai no ellen, aki 22 hónapos ikerlányait kitette egy forgalmas autóút közepére kedden Fort Worth közelében. Szemtanúk beszámolója szerint a no egyszerűen megállt a forgalmas úton, kiterelte a pici gyermekeket az útpályákat elválasztó felezővonalra, majd elhajtott. A később érkező sofőrök szerencsére azonnal megálltak, és megmentették a lányokat, akiket időközben biztonságba helyeztek egy intézetben.

A rendőrség közlése szerint Christy Radacy 30 év börtönre ítélhető tette miatt. A hatóságok azt feltételezik, hogy a súlyos incidens hátterében a gyermekek felnevelésének kérdésével kapcsolatos családi vita áll. A gyermekekről eddig egy nagynéni gondoskodott. A rendőrség keresi az anya barátját is, aki szerintük szintén érintett a történtekben - jelentette a Reuters hírügynökség.