Felmentették a gyilkossággal vádolt ralist Komlón

2003.06.26. 12:52
Első fokon felmentette a bíróság azt a raliversenyzőt, akit azzal vádoltak, hogy brutálisan agyonverte versenyzőtársát Komlón.

A férfi a vád szerint 2001. szeptember 28-án támadott rá üzlet- és versenyzőtársára, egy 36 éves vállalkozóra.

A támadó olyan súlyosan összeverte a ralist, hogy az a helyszínen életét vesztette. A vádlottal szemben különös kegyetlenséggel, előre kitervelt módon, nyereségvágyból elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt indult eljárás.

A Baranya Megyei Bíróság azonban első fokon felmentette a férfit, szerintük ugyanis a rendőrség semmilyen közvetlen bizonyítékot nem tudott bemutatni a vádlott bűnösségére.

A közvetett bizonyítékok pedig a bíróság szerint nem alkottak zárt láncot, ezért nem lehet kizárni, hogy más verte agyon az áldozatot.

A vádlott eddig húsz hónapot töltött előzetes letartóztatásban, a bíróság azonban csütörtöki ítéletével szabadlábra helyezte a férfit. Az ítélet nem jogerős, az ügyész ugyanis fellebbezett.