Villanyoszlopnak rohant az ittas Seatos

2003.07.23. 13:27
Négyen is könnyebb sérüléseket szenvedtek, amikor villanyoszlopnak hajtott egy Seat ittas vezetője Kőszegen. A baleset kedden este nyolc óra körül történt, a Vas megyei határváros egyik kereszteződésében. Úgy tudni, a Seat Toledo sofőrje vigyázatlanul kezdett előzni egy 4-5 autóból álló kocsisort. Emiatt későn vette észre, hogy szemből egy másik autó közeledik, s így már nem tudja befejezni az előzést. A sofőr ekkor megpróbálta jobbra, majd balra kapni a kormányt, hogy elkerülje az ütközést. Ettől viszont az autó irányíthatatlanná vált, a megelőzött autók között áttörve a jobb oldalon álló villanyoszlopnak ütközött, majd visszapördült az útra, s végül a bal oldalon állt meg. A vizsgálat eddigi adatai szerint a sofőr ittasan okozta a balesetet, melyben ő maga és három utasa is megsérült. A rendőrség még vizsgálja az eset pontos körülményeit.