Párakapuk és medencék nélkül nyit a Budapest Plázs

MTI
2003.08.07. 00:07
Naponta 20-40 ezer látogatót vár az újpesti rakparton kialakított, csütörtökön délelőtt megnyíló Budapest Plage - közölték a szervezők a rendezvény előestéjén tartott sajtótájékoztatón.

A Margit-híd pesti hídfője és a Dráva utca közötti szakaszon létrehozott homokos part ponyvás, nyitott rendszerű felépítményeire az Atmosphere Kft. megkapta a módosított építési engedélyt a fővárosi közigazgatási hivataltól - mondta Bér Batrix ügyvezető az MTI-nek nyilatkozva.

Tájékoztatása szerint a plázs a franciART keretében augusztus 20-án éjfélig tart nyitva, s azt 22-én 24 óráig kell elbontani. Nem okoz számukra gondot, hogy a megnyitást egy nappal el kellett halasztani, a programokat a későbbiekben megrendezik.

Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy állami támogatás nélkül, szponzori pénzekből rendezik meg az eseményt. Kivétel ez alól az a hárommillió forint, amelyet a Fővárosi Közgyűlés kereskedelmi és turisztikai bizottsága a sajtótájékoztató napján szavazott meg a fővárosi idegenforgalmi alapból.

Különböző nehézségek - így például az építési engedély kiadásával kapcsolatos gondok és egyes szponzorok visszalépése - miatt az eredeti tervekkel ellentétben nem tudnak párakaput és gyermekmedencéket felállítani, s zuhanyzóból is csak kevesebbet helyezhettek el a tervezettnél.

Az újpesti rakparton, az autóút és a Duna közötti területen összesen 1200 köbméternyi homokot terítettek szét, szegélyekkel körülkerített területekre tagolva. A homokos részeket napernyős asztalok, zuhanyzók és cserepes növények szakítják meg, emellett a szervezők - a Szent István park vonalában - színpadot állítottak fel, továbbá napernyőket és nyugágyakat is elhelyeznek a rakparton.

A forgalom elől elzárt helyszínen ingyenes programmal várják a látogatókat: lesznek művészeti kiállítások, gyermekműsorok, színházi rendezvények, divatbemutatók, koncertek, s lehetőség nyílik strand-röplabdázásra és strandfocira is. Az események sora naponta 9 órakor kezdődik és 22 óráig tart. Bér Beatrix kiemelte: a hangerőt folyamatosan mérték, illetve mérik, hogy ne zavarják a rendezvények a közelben lakókat. A plázs esténként 23 órakor zár.