Utaskísérők súlyos sérülése a viharban

MTI
2003.08.09. 14:30
Egy heves légörvényektől rázkódó amerikai repülőgépen két utaskísérő kisasszony súlyos csonttöréseket szenvedett a Midwest Airlines belföldi járatán. A gép még csütörtök reggel indult San Franciscóból 113 utassal a fedélzetén, de kényszerleszállást kellett végrehajtania Denverben, miután a várostól 129 kilométerre forgószélbe került, és csak péntek délután érkezett meg eredeti végcéljához, Milwaukeeba.

A viharba került gép olyan lökéseket kapott a levegőben, hogy a két stewardess a kabintetőhöz, majd a padlóra csapódott. Egyikük lábát törte, a másiknak a csípőcsontja tört el több helyen. A pilóta néhány másodperccel korábban egy előző kisebb légörvényből való kikerülést követően bekapcsolta a biztonsági övek bekötésére figyelmeztető lámpát. A két szerencsétlenül járt légi kísérőnek az utasok készítettek rögzítőkötéseket. Az utasokat kárpótlásul ingyen szállásolták el Denverben, és szabadjegyeket kaptak a Midwest Airlines járataira. A dpa jelentése szerint előzőleg, szerdán a Lufhansa Frankfurtból Houstonba tartó járatán huszonnyolc személy sérült meg légörvények keltette rázkódások következtében.