Fia kertjében találtak az eltűnt férfi holttestére

2003.09.10. 15:23
Saját fia kertjében találtak rá egy eltűnt férfi holttestére Simontornyán. Az ötvenöt éves férfi eltűnését még júniusban jelentette be egy barátja a tamási rendőrkapitányságon. A bejelentő azt is elmondta, hogy az eltűnt férfi huszonnyolc éves fia azt állította, hogy apja vidéki rokonoknál tartózkodik. A Tolna megyei város rendőrei azonban hiába ellenőrizték a fiatalember által megjelölt helyeket, az eltűnt férfi mégsem került elő.

Kihallgatásain a fiú többször is ellentmondásba keveredett önmagával, míg végül bevallotta, hogy apja meghalt, holttestét pedig ő ásta el az udvarban. Arra egyelőre nem tudott magyarázatot adni, hogy a férfi milyen körülmények között halálozott el. Az elhunytat a fiú által megjelölt helyen megtalálták, a fiút pedig őrizetbe vették. A rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel az ügy további részleteit egyelőre nem kívánta nyilvánosságra hozni.