Újjáépült a Harkányi gyógyfürdő

MTI
2003.09.12. 14:36
Szombaton adják át a mintegy 1,7 milliárd forintból felújított és kibővített Harkányi gyógyfürdőt, amelyet a Széchenyi-tervből, valamint önerőből finanszíroztak.

A fejlesztés során egy új, fedett gyógymedencét és egy látványfürdőt építettek. Ezen kívül felújították a fürdő előcsarnokát és egy speciális liftet szereltek be a mozgáskorlátozott vendégek számára.

A magas szulfid és karboszulfid tartalmú víz jó eredménnyel alkalmazható reumatikus, mozgásszervi megbetegedések kezelésében.

A harkányi fürdő népszerűségére jellemző, hogy 2001-ben mintegy 978 ezer, 2002-ben pedig a folyamatos átalakítások ellenére 904 ezer vendége volt, a társaság 2002-ben 824 millió forint árbevételt és 38 millió forint nyereséget ért el