Élelmiszerbolti eladó gyilkosát keresi a rendőrség

MTI
2003.11.01. 20:04
Bántalmazás következtében meghalt egy 64 éves nő Budapesten a XI. kerületben szombat hajnalban, a nyomravezetőnek 1 millió forint jutalmat ajánlottak fel - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Nem sokkal hajnali öt óra után a Bükköny utca egyik élelmiszerboltjában munkatársai holtan találták a 64 éves asszonyt - mondta Kozák László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.

A BRFK Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya emberölés bűntette megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

Az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat megállapította, hogy a nő bántalmazás következtében hunyt el. A szóvivő elmondta, hogy a BRFK személyleírással rendelkezik a feltételezett tettesről, aki a bűncselekmény elkövetése után gyalogosan indult el a Fehérvári út irányába.