Tizenéves fiatalok törtek be a kórbonctanra

Objektív Hírügynökség
2003.11.02. 19:36
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI.-VII Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntette elkövetése megalapozott gyanúja miatt indított eljárást S. J. 14 éves, O. E. 16 éves budapesti fiatalok, valamint ismeretlen helyen tartózkodó társuk ellen. A kamaszok szabadlábon védekezhetnek.

November 1-jén a délutáni órákban bejelentés érkezett, hogy a Budapest VII. kerület egyik egészségügyi intézményének kórbonctani osztályára ismeretlenek betörtek, onnan orvosi eszközöket tulajdonítottak el. A kiérkező rendőrök a helyszínen - egy a látogatóktól elzárt területen - megtalálták a 14 éves gyanúsított személyi igazolványát, ezért feltételezhető volt, hogy köze lehet a bűncselekmény elkövetéséhez.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a késő délutáni órákban elfogták S. J. 14 éves és O. E. 16 éves fiúkat. Harmadik, egyelőre ismeretlen helyen tartózkodó, társukat a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI.-VII. Kerületi Rendőrkapitányság beosztottai nagy erőkkel keresik. A két fiatalt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során a bűncselekmény elkövetését beismerték.