Rendőrt akart gázolni az ittas sofőr

2003.11.20. 14:52
Elfogta a rendőrség azt az ittas autóst, aki el akart gázolni egy intézkedő járőrt Székesfehérvárott. A Fejér megyei város járőrei csütörtökön hajnalban, egy óra körül figyeltek fel egy száguldozó Fordra. A rendőrök a gyorshajtó után eredtek, ám csak több száz méteres üldözés végén tudták megállásra bírni. A rendőrök egyike ekkor igazoltatni akarta kocsi utasait, ám a Fiesta vezetője nekitolatott a rendőrautónak, majd megpróbálta elgázolni az intézkedő rendőrt. A főtörzsőrmester elugrott az autó elől, így nem sérült meg.

A Ford ezután újból menekülni kezdett, majd a sofőr a vasútállomás közelében kiugrott a kocsiból, és futva menekült tovább, míg utasa a kocsiban maradt. A rendőrök rövid időn belül elfogták és előállították. A sofőr az orvosi vizsgálat alkalmával enyhén ittasnak bizonyult, egyúttal kiderült róla, hogy már folyik vele szemben eljárás ittas vezetés miatt. A kocsi lovasberényi utasát viszont közokirat-hamisítás miatt körözte a Székesfehérvári Rendőrkapitányság. A sofőrrel szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt az ügyészségi nyomozóhivatal is eljárást indított.