Magyar vásárolta meg a Concorde orrát

MTI
2003.12.02. 11:06
A magyar származású Gáspár Ferenc New York-i lakos vásárolta meg mintegy 460 ezer eurónak megfelelő 320 ezer fontért egy Concorde szuperszonikus repülőgép orrhegyét azon az árverésen, amelyen a forgalomból immár végleg kivont gépek alkatrészei és emléktárgyai kerültek kalapács alá hétfőn Londonban. A 120 árverésre bocsátott alkatrész közül ez volt a legjelentősebb, s becsült értékének tízszeresén ütötték le.

A Bonhams cég által rendezett árverés 1,3 millió dolláros bevételéből mintegy félmillió dollárnak megfelelő összeget jótékony célra, sérült gyermekek támogatására fordít a British Airways légitársaság. A fénypontok egyike egy fém evőeszköz-garnitúra volt, amelyet egyetlen egyszer használtak csak, mert a New York-i terrortámadások nyomán a hangnál sebesebben repülő gép utasai is kénytelen voltak lemondani a fém eszközökről. A Concorde-ok csak a British Airways és az Air France brit, illetve francia légitársaságnál közlekedtek, és közös elhatározással vonták ki a forgalomból.