Zsarolók sértettjeit keresik Szegeden

2003.12.09. 16:03
További sértettjeit keresi a rendőrség azoknak a zsarolóknak, akik a gyanú szerint életveszélyesen megfenyegették és több tízmillió forintjától szabadították meg egy áldozatukat Szegeden - tudta meg a HavariaPress. A három férfi ellen a zsarolás mellett csalás gyanúja miatt is eljárás indult a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. Mivel valószínűnek látszik, hogy a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő, 30 és 33 év közti gyanúsítottak számláját más bűncselekmények is terhelik, a rendőrség ezért további sértettek jelentkezését is várja a társaság teljes bűnlajstromának felderítéséhez.

Az életveszélyesen megfenyegetett férfi 1999-ben ismerkedett meg a három zsaroló egyikével, akinek különböző ingatlanok, illetve ingóságok vásárlása céljából - mindenfajta írásos dokumentáció nélkül - 80 millió forint értékben adott át pénzt, illetve értéktárgyakat. A fiatalember azonban utóbb egyikkel sem tudott elszámolni, sőt egy alkalommal, egyik társával együtt halálosan megfenyegette a sértettet egy szegedi parkolóban. Ugyanez a két férfi - egy harmadik társuk közreműködésével - idén márciusában ötezer tonna búza eladásának ígéretével 5,4 millió forintot csalt ki egy mezőgazdasági kft. ügyvezetőjétől. A búza azonban nem került a sértett tulajdonába, s a megelőlegezett pénzből is csupán 180 ezer forintot kapott vissza.